A falu története

Őskori emlékek

Környékünk történelméről legkorábbi adatok az újkőkor idejéből származnak. Ebben a korban még összefüggő erdőségek borították a tájat. Ekkor vándoroltak be a Marcal-medence irányából a Nyugat-Balkán felől érkező újkőkori közösségek. Ők ismertették meg a már itt élő emberekkel a fejlettebb gazdálkodó életformát. Megélhetésüket főként juh-, kecske-, szarvasmarha-, és sertéstenyésztés biztosította, de az erdőirtással nyert területeken már földműveléssel is foglalkoztak. Ebből az időkből származnak a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra leletei, amelyek -többek között- tőlünk néhány km-re, Tokorcson kerültek elő.
Az ezt követő, úgynevezett lengyeli kultúra idejéből szintén tártak fel a régészek ősi településmaradványokat.

A bronzkor már jóval több régészeti emléket hagyott ránk. A Rába völgye fontos közlekedési útvonal volt a vándorló népcsoportok számára. A makói kultúra egyik fontos települése volt a közelben, Ostffyasszonyfa határában, amelynek maradványai a Pannonia-Ring építésének estek áldozatul. Ekkor az itt élő népek már kiterjedt kereskedelmet folytattak a leletek tanúsága szerint. A későbbiekben érkeztek a területre a halomsíros kultúra megalapítói. Központi településük és bronzműves központjuk a közeli Ság-hegyen volt. Ők honosították meg a jellegzetes hamvasztásos urnamezős temetkezési stílust.
A vaskori (Kr.e. 8-7. századtól) népességnek valószínűleg szintén a Sághegyen volt a központi telepük. Ennek nyomai azonban mára teljesen eltűntek. Azonban községünktől nem messze -Csönge határában- egy kis település maradványaira bukkantak. A feltárt földbe mélyített, lekerekített sarkú, négyszögletes, faszerkezetes, tapasztott falú házrészlet a kor vízparti telepeinek egyedülálló emléke.

Az időszámításunk előtti 5. században jelentek meg a tájon a nyugat felől érkező kelták. Legismertebb emlékük a Sitke és Ostffyasszonyfa közötti Földvár-major helyén épült erődítmény. Sáncai és területe mára beerdősült. Magas szintű termelési ismeretekkel rendelkeztek: vaskohászat, vasekék használata; ezenkívül valószínűleg ekkor terjedt el a szőlőművelés is. Ebből a korból már községünk területéről is kerültek elő leletek.

A Római Birodalomtól a honfoglalásig

Dunántúl, az egykori Pannónia Kr. u. 43-tól a Római Birodalomhoz tartozott. Ebben az évben alapítja meg I. Claudius császár Savaria-t, a későbbi Szombathelyt. A város territóriumának keleti határa a Rába vonalánál lehetett. A tartomány fejlett úthálózattal rendelkezett. Kemenesmihályfa mellett egy hadiút haladt el, Kemenessömjén-Vönöck irányába, melynek nyomai ma is láthatók. Ezek egykor 4-5 m széles, domború, jól kavicsozott utak voltak. A Sághegyen már a római korban is bányásztak bazaltot, melyet Savaria útjainak burkolásához használtak fel. A hegy körüli villák az egykori szőlőműveléssel állhattak kapcsolatban. A folyók átkelőhelyeinél út- és őrállomások működtek. Közelükben voltak a kisebb települések, és álltak a földbirtokkal rendelkezők lakóhelyei, birtokközpontjai.
A római uralom Pannóniában több, mint 300 éven át tartott, aminek a népvándorlás vetett véget. Kr.u. 379-ben Pannóniába a gót-hun-alán népcsoport tört be.

A hunok élén Attila 445-ben megalapította a Hun Birodalmat, amely halálakor darabjaira hullott. Savariát ekkor hatalmas földrengés pusztította el. A nyugati országrész elnéptelenedett. A terület csakúgy, mint a Kárpát-medence jelentős része szinte a népek országútjává vált. Az egykor virágzó római kori kultúra lassan feledésbe merült, csak az itt-ott fellelhető romok jelezték, hogy valaha szebb időket is látott a táj. A vidéken a keleti gótok, majd a longobárdok telepedtek le. A VI. században e népek elhagyták Itália felé a területet, és nyomukban az avarok elfoglalták a Dunántúlt. A község délkeleti határában feltárt avar kori sírok azt bizonyítják, hogy a falu már ekkor létezhetett, vagy legalábbis a környéke lakott volt.

A VII. században a frankok betörtek az avar szállásterület nyugati gyepűvidékére, majd 795-ben a nyugati avar országrész ura Aachenben meghódolt I. (Nagy) Károly frank király előtt. A terület kb. a Marcal folyó vonaláig a Frank Birodalomhoz tartozott. A IX. században Szvatopluk vezetésével a morvák feldúlták Pannóniát. A IX. század végén, 895 tavaszán Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkelt a Vereckei-hágón, és megkezdődött a honfoglalás. Vas megye területére Öcsöb, Őse és Bulcsú vezérletével érkeztek meg a magyarok.
Erről az időszakról nagyon kevés tárgyi emlék maradt fenn. Ezek közül érdemes megemlíteni a Kemenesszentmártonban és Celldömölk egyik temetőjében talált lovassírokat.

A középkortól napjainkig

Az első írásos emlék 1272-ből való, s ez két elpusztult faluról tudósít: Ol és Chep. Az előbbi Csöngének felel meg, az utóbbi Mihályfának. A község délkeleti határában lévő Csépi dűlő őrzi a jelenkornak a hajdani falu emlékét. A Chep helységnevet említi a Szombathelyi Egyházmegyei Névtár is 1409-ből.

1466- tól a Soproni levéltár már Myhályfalvát említ. A XV. századtól Kemenesmihályfalva néven szerepel a helység. A Mihály név Ostffy Mihályról került a falu elnevezésébe, aki valószínűleg földesura volt a településnek (és már források szerint Csép pusztulása után az újratelepítésben is szerepet játszott), hiszen V. István király a karakói várispánságot adományozta az Ostffy családnak a tatárjárásban játszott hősies viselkedésük jutalmaként. A „falva” szócska hozzátoldása a helységnévhez hosszúnak bizonyult. Az 1700- as évektől kezdődőek írták a „falva” szót „fa” rövidítéssel.

Az 1526-os mohácsi vereség Kemenesalján is éreztette hatását, több úri kastélyt erődítménnyé alakítottak át. Az 1532-es, Bécs ellen vezetett szultáni hadjáratot Kőszeg hős védői megakadályozták, és ez hadszíntérré változtatta Vas megyét. Miután a törököknek Sárvárt nem sikerült elfoglalniuk, bekövetkezett Kemenesalja első török pusztítása. Feljegyzések szerint először 1549-ben hódoltak a törököknek, amelyet a későbbiekben még többször meg kellett tenniük. A római katolikus plébánián őriznek egy -ebből a korból fennmaradt, vasból kovácsolt- kettős keresztet, a kereszt csúcsán török félholddal. A hagyomány szerint a félhold a kereszten azt jelentette, hogy a törökök kirabolták Kemenesmihályfát.
1567-ben német zsoldosok garázdálkodtak a faluban, melynek során 30 jobbágy házában okoztak kárt.
A 16. században köznemesei, a szomszédos kemenesaljai faluhoz hasonlóan a reformáció fő pártfogói voltak.
A helyi és környékbeli takácsok 1638-ban céhet hoztak létre, szabályait felsőbb helyen is megerősítették.

1869-ben a népesség a következők szerint alakult: 513 férfi, 533 nő, tehát az összlakosság: 1046.

Mihályfa legnevesebb családja a Koltai-Vidos család volt, Vas vármegye egyik legősibb nemesi famíliája. Ők látták vendégül 1706 januárjában Bercsényi Miklóst, aki a Kemenesaljai Evangélikus Egyházmegye gyűlésén vett részt, és Rákóczi iránti hűségre eskette a környék földesurait, lelkészeit, tanítóit. A család leghíresebb tagja Vidos József, nemzetőr ezredes volt, kinek földi maradványat a merseváti kripta őrzi.

A falutól északnyugatra emelkedő domboldalakon már régóta szőlőművelés folyt, ennek első írásos emléke 1544-ből származik. Már a 17. században hegytörvényt alkottak, melyet Ostffyasszonyfa szőlőhegyének telepítésekor is figyelembe vettek. 1773-ban már két hegymestere volt. Mindezek jelentőségét mutatja, hogy a község címerében is megjelent a 18. században a szőlőfürt. A filoxéravész idején a szőlőterületből sok elveszett.

A világháborúk során a faluból is voltak áldozatok. Emléküket 1968-ban márványtáblán örökítették meg a ravatalozó falán.

A második világháború elérte kicsiny falunkat is, A harcokban 68 német, 8 szovjet és 14 polgári személy vesztette életét. A polgárok a helyi temetőben vannak elhelyezve, emléküket 2005-ben kopjafa állításával is megörökítették, mely a helyi temetőben megtekinthető. A kopjafát Gregorits Ferenc fafaragó készítette.

Kemenesmihályfán az iskolai oktatás a XVI. század második felében indult. Az evangélikus iskola 1874-ben épült két tanteremmel és segédtanítói szobával. Ugyanebben az évben épült a római katolikus iskola is. A két egyházi iskolát 1948 január 16-án államosították. A régi iskola épülete korszerűtlennek bizonyult, ezért szükségessé vált egy új építése, amely 1959. novemberére el is készült. 1961-ben megnyílt a napközis óvoda is. A 80-as években gazdagodott az iskola tornateremmel is. Az iskola 2009 júniusában zárta be kapuit.

1939-től 1946-ig, majd 1982-től 1992-ig a település egyesült Kemenessömjénnel Sömjénmihályfa néven, azonban a lakosság mindkét esetben a szétválás mellet döntött.